Félelmek

Nagyon sok mindent a félelmek vezérelnek. Orvosok, ügyvédek az emberek legnagyobb félelmeit kezelik, ezért emelkednek a többiek fölé.
Utóbbi időben az autóipar is belehúzott a félelmekbe, töréstesztek tucatjai bizonyítják, az új, az biztonságosabb mint a régi.
Mindenki fél.
Ennek felismerése alapjaiban változtatta meg a gondolkozásomat, hozzáállásomat a többi közlekedőhöz.
Vegyünk egy példát: megszűnő sávból a zippzár elvet nem betartva tolakszik át valaki idejekorán a másik sávba.
Régebben ez felháborított volna, tolakodó, agresszív magatartásnak értékeltem.
Pedig szegény csak fél.....
Pánikszerűen menekül be a biztosba, a továbbjutó sávba, mert fél, hogy nem fogják beengedni.
Mintha bárki is ottmaradt volna a megszűnő sávban ......
Ha értelmesen, szerényen és következetesen igyekszünk tartani a zippzárt, figyelünk a többiekre, nem tolakszunk, hanem bekéredzkedünk, magatartásunk nem kirivó és látszik, hogy nem előnyökért akarunk betolakodni, akkor a többi vezető be fog engedni a helyünkre :)
Méghozzá nagyon gyorsan.

Rövidtáv vs hosszútáv

Olyan érdekes, hogy mennyire másként vezetünk rövidtávon és hosszútávon.
Ki ne látott volna már egy hosszabb vezetés alkalmával cikázó / előzgető autót aki aztán egy két kereszteződés után elfordult?
És én is, ha csak pár kilométert megyek, sokszor máshogy vezetek mint amikor 150km-re netán 1200km-re vagy még többre indulok.
Rövid távon nem kell beosztani az energiát, friss vagyok és energikus.
Egy hosszabb útra indulva már nem bosszanthatom fel magam minden apróságon, tolerálni kell a többieket, szükség lesz az energiára 1 (vagy 15) óra múlva is ......
Ahány ember és ahány autóvezető annyiféle gondolat és annyiféle világ.
De egy emberen belül is:
Lakhelyem közelében ugyanazt az utat használom ha 10km-re és ha 1000km-re megyek is. Mégis egészen más lelkiállapotban közlekedek.
Egy 100m-es és egy 50km-es futás startja is mennyire más.
Csak esetemben ugyanott van a start és bár külső szemlélő nem igazán venné észre a különbséget, "belül" nagyon más ......

Sztorik nélkül

Autóvezetésről szinte mindenkinek számtalan sztorija van.
Ki-hogy mit csinált, milyen bosszantó dolgokat tett az úton, mi magunk miket éltünk meg, hogyan büntetett meg a rendőr és még sorolhatnám.
Magam is így voltam ezzel nagyon sokáig, a múltból a mai napig rengeteg sztorit őrzök.
Érdekes módon, ahogy egyre többet vezettem, úgy lett egyre kevesebb "sztori"-m.
Nem is értem, annak idején, napi 4-5km-en hogyan történhetett meg velem annyi esemény amikre máig emlékszem.
Paradox, ahogy a kilométerek gyarapodásával egyre unalmasabban teltek az egyre hosszabb utak.
Mostanában tűnt fel igazán, amikor társaságban (családban és munkahelyen) mesélik a sztorikat, mondom nekik, hogy nekem már nincsenek történeteim, én csak megyek az úton :)
A napokban az jutott eszembe, hogy meglehet, ez nem is olyan könnyű.
Úgy vezetni az úton, hogy szinte minden "sztorit" elkerülni :)