Valahogy, olyan toleráns kezdek lenni a többi közlekedővel.
Nem könnyű nekik, sokszor küzdelem a vezetés.
Miről is jutott ez eszembe?
M7-esen csak egy lehajtónyit megyek, de tegnap reggel egy A-s Merci amikor feljöttem egy teherautó mögött, nem húzódott be a legbelső, teljesen üres sávba (mögötte látóhatáron belül sem volt autó), majd kivárva míg elhaladt mellettem én megelőztem a teherautót és kisoroltam, vissza kívülre, ő pedig maradt továbbra is a középső sávban.
Pár km-en át így haladtunk.
Tehát ő középen ment, se ki, se be nem volt hajlandó sorolni.
Volt idő, amikor felháborított ez a magatartás, lenézőnek, pökhendinek tartottam -meg amit még hozzá gondoltam, hogy hogyan viselkedhet a munkahelyén ha mondjuk egy kisebb főnök- de ma már belátom, hogy egyrészt mindezt én kreáltam, lehet, sőt valószínű, a fele sem igaz, másrészt ha minden igaz akkor is ő (is) csak egy esendő ember aki küzd a komplexusaival, a félelmeivel, ráadásul a munkahelyén kívül még a közlekedésben is nehezebb a helyzete, mert szemmel láthatóan nem látta át a helyzeteket.
Ezt a küzdelmet, megvívást pedig kezdem látatlanul is becsülni.
Be kellett látnom, másoknak sem könnyebb, még ha sokkal értékesebb autóban is ülnek valószínűleg sokkal nehezebb életük van, így a küzdelmeik is nehezebbek mint az enyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése