És még mindig

Még mindig ez a belegyorsítós sztori.
Ma új utakon jártam a Fiestával és gyakorlatilag rendszeressé vált ez a belegyorsítanak; utánam-jönnek,  stb .....
Ennyi érzékeny lelkületű embert!
Merthogy új gondolatom támadt velük szemben, különben nem is született volna meg ez a bejegyzés :)
Megsértődnek.
Megsértődnek, ha megelőzik őket.
Hihetetlen, de ez van.
És egyre több sértődékeny vezetővel találkozom .......  (nehogy már nekem legyen ciki :) )

Neki ciki, nem nekem

Megyünk mendegélek az úton és utolérek egy másik autót.
Haladok egy ideig mögötte, majd egy arra alkalmas pillanatban kiteszem az indexet, kihúzódom, gyorsítok és ....... nem megyek el mellette!
Amikor Suzukival vagyok is megesik, hogy belegyorsítanak, de hogy egy sportkivitelű Fiestát se akarnak elengedni az most új.
Ebben a 150 lóerős kisautóban -ellentétben a Suzukival- simán megtehetném, hogy visszaváltok és lepadlózom. Szinte azonnal 160-180-ra ugirk és a legtöbb autó nem is ellenfél. Meg is szólal a kisördög: "Hagyod? Vesztes vagy?..." és így tovább.
De hagyom.
Nem akarok gyorsabban menni a 90-esben mint óra szerint 105-110 és amikor elég távolra kerül a másik autó visszaindexelek és visszahúzódom mögé.
Nekem kellemetlen ez?
Hát nehogy már!
Ez neki! Neki ciki!
Ez utóbbi gondolat nekem eddig a legjobb az ilyen és hasonló esetek elengedésére.
Áttolom rá, érezze magát kellemetlenül ő, nem én!
Ez a megoldás..
(A konkrét esetben a másik autó tovább gyorsított és elment előlem. Kb. 10km-rel később értem utol, egy teherautó mögött ment. Megelőztem mindkettejüket és nem jött utána már utánam. Elégtételt szolgáltatott az élet, de ezt nem én kerestem, hanem így adódott. A gondolat, hogy "neki ciki" viszont legközelebb is segíteni fog, hasonló esetben.)

Félelmek

Nagyon sok mindent a félelmek vezérelnek. Orvosok, ügyvédek az emberek legnagyobb félelmeit kezelik, ezért emelkednek a többiek fölé.
Utóbbi időben az autóipar is belehúzott a félelmekbe, töréstesztek tucatjai bizonyítják, az új, az biztonságosabb mint a régi.
Mindenki fél.
Ennek felismerése alapjaiban változtatta meg a gondolkozásomat, hozzáállásomat a többi közlekedőhöz.
Vegyünk egy példát: megszűnő sávból a zippzár elvet nem betartva tolakszik át valaki idejekorán a másik sávba.
Régebben ez felháborított volna, tolakodó, agresszív magatartásnak értékeltem.
Pedig szegény csak fél.....
Pánikszerűen menekül be a biztosba, a továbbjutó sávba, mert fél, hogy nem fogják beengedni.
Mintha bárki is ottmaradt volna a megszűnő sávban ......
Ha értelmesen, szerényen és következetesen igyekszünk tartani a zippzárt, figyelünk a többiekre, nem tolakszunk, hanem bekéredzkedünk, magatartásunk nem kirivó és látszik, hogy nem előnyökért akarunk betolakodni, akkor a többi vezető be fog engedni a helyünkre :)
Méghozzá nagyon gyorsan.

Rövidtáv vs hosszútáv

Olyan érdekes, hogy mennyire másként vezetünk rövidtávon és hosszútávon.
Ki ne látott volna már egy hosszabb vezetés alkalmával cikázó / előzgető autót aki aztán egy két kereszteződés után elfordult?
És én is, ha csak pár kilométert megyek, sokszor máshogy vezetek mint amikor 150km-re netán 1200km-re vagy még többre indulok.
Rövid távon nem kell beosztani az energiát, friss vagyok és energikus.
Egy hosszabb útra indulva már nem bosszanthatom fel magam minden apróságon, tolerálni kell a többieket, szükség lesz az energiára 1 (vagy 15) óra múlva is ......
Ahány ember és ahány autóvezető annyiféle gondolat és annyiféle világ.
De egy emberen belül is:
Lakhelyem közelében ugyanazt az utat használom ha 10km-re és ha 1000km-re megyek is. Mégis egészen más lelkiállapotban közlekedek.
Egy 100m-es és egy 50km-es futás startja is mennyire más.
Csak esetemben ugyanott van a start és bár külső szemlélő nem igazán venné észre a különbséget, "belül" nagyon más ......

Sztorik nélkül

Autóvezetésről szinte mindenkinek számtalan sztorija van.
Ki-hogy mit csinált, milyen bosszantó dolgokat tett az úton, mi magunk miket éltünk meg, hogyan büntetett meg a rendőr és még sorolhatnám.
Magam is így voltam ezzel nagyon sokáig, a múltból a mai napig rengeteg sztorit őrzök.
Érdekes módon, ahogy egyre többet vezettem, úgy lett egyre kevesebb "sztori"-m.
Nem is értem, annak idején, napi 4-5km-en hogyan történhetett meg velem annyi esemény amikre máig emlékszem.
Paradox, ahogy a kilométerek gyarapodásával egyre unalmasabban teltek az egyre hosszabb utak.
Mostanában tűnt fel igazán, amikor társaságban (családban és munkahelyen) mesélik a sztorikat, mondom nekik, hogy nekem már nincsenek történeteim, én csak megyek az úton :)
A napokban az jutott eszembe, hogy meglehet, ez nem is olyan könnyű.
Úgy vezetni az úton, hogy szinte minden "sztorit" elkerülni :)

Érzelmek

Amíg nem jön az önvezető autó, aminek nem lesznek érzelmei addig az érzelmeket kezelni kell a forgalomban.
Az automata autó ugyanis ugyanúgy fog reagálni a tizedik problémás partnerre mint az elsőre, nem gyűlik össze benne harag, düh, frusztráció ami óriási előny és érv az önvezető autók mellett.
Addig azonban a bosszankodást kezelni kell valahogy, mert annak nagyon durva következményei lehetnek ha nem tudunk uralkodni magunkon.
Sokat olvasok különböző könyveket különböző szerzőktől akik különféle módokat javasolnak a harag és a frusztráció kezelésére - elengedésére.
A legtöbb módszer vezetés közben nem alkalmazható, van azonban egy, ami nekem egyre jobban beválik.
Figyelemelterelés.
Amikor érzem, hogy kezdek túlzottan koncentrálni, a figyelmemet leköti, beszűkíti egy másik autós aki bosszant (ez annál hamarabb bekövetkezik minél többen bosszantottak előtte) akkor igyekszem valami másra gondolni, egy kellemes emlékre, élményre, az általa kiváltott jó érzésre.
Tulajdonképpen mindegy mi az, csak elvonja a figyelmemet a bosszantó partnerről.
Ha kellemes érzéseket táplálok magamban, az tudja csökkenteni, sőt meglepően gyorsan meg is szünteti a haragot.
Az eredmény pedig kellemesebb közlekedés, nagyobb tolernacia, nyugalom és biztonság :)
...... na és az elmaradhatatlan mosoly, bosszankodás helyett :)

Az új a gyors, a régi a lassú

Mivel lerobbant a Swiftem (van ilyen? Mert ha nem velem történik nem is hinném el) mostanában egy hobbiautómmal járok, ami egy 2008-as Fiesta ST 150LE-vel.
Ezt mostanában már ritkán használom, főleg a magasabb üzemanyagfogyasztás miatt.
Ami rögtön feltűnt parkolókban, hogy ez már egy korosodó autó: közeledik a 10. évéhez és mivel a széria legvégéről van öregebbnek néz ki: Az alapforma már 15-16 éves.
Mint ilyen öregedő kocsit, a forgalomban is másként kezelik, mint korábban.
Meglepetésemre, akárcsak a Swiftet ezt is sok autó "üldözőbe" veszi és volt, aki vissza is előzte (mivel nem versenyzem a forgalomban így ezt viszonylag könnyen megtehetik).
Korábban, régebben, amikor még új illetve újabb volt, ezt egyáltalán nem tapasztaltam.
Szóval levontam a konklúziót: Az újabb autónak kell a gyorsabbnak lennie. Akkor is ha az 80LE-s a 10 éves meg 150.
Így áll helyre a világ békéje, egyensúlya és önérzete :)