Ösztöneink ellen

Vezetni nehéz és tanulni kell.
De miért is nehéz?
Mert nem ösztönös, sőt.
Máshogy, másképpen kell csinálni a legtöbb esetben mint amit ösztönösen, reflexból tennénk.
Néhány példa: kátyún gázzal kell átmenni nem fékezve, ha megcsúszik az autó legtöbbször a fékezés rontja a helyzetet stb.
De hogyan is jutott ez az eszembe?
Ma alkalmam volt egy hosszú kocsisorban elég lassan menni ahhoz, hogy a mögöttem jövő kamion kényelmetlenül rámközelítsen - szerencsére elég ritka helyzet, mert kamiont legtöbbször olyanok vezetnek akik nem csinálnak ilyen hülyeséget, de ez mellékszál.
Mi lenne erre az ösztönös reakció?
Amikor egy Scania hűtőrács van csak a tükörben?
Hát ugye a menekülés, el előle - csakhogy nincsen hová, mert mennek előttünk is.
A helyes reakció a lemaradás a sortól - pont ellenkezőleg az ösztönössel!
Minél közelebb jön a kamion mögöttem én annál nagyobb teret hagyok magam előtt.
Így nemcsak a hirtelen fékezés és így a belémcsúszás esélyét csökkentem le, de nehezebben tud beletolni az előttem haladóba is.
Dupla haszon :)

Rugalmas vezetés

Defenzív vezetés.
Az egykori fogalom, amit nekem tanítottak mára elavult, szigorúan véve nem is létezik defenzív vezető:
Így kezdődött: "A tilosat sohasem, néha a megengedettet sem ....." szóval ez azért elég tarthatatlan.
De mit is tehetek azért, hogy jobb és még konfliktusmentesebb legyen a vezetés?
A jelszó: Alkalmazkodás
Illetve én ezt elneveztem "rugalmas vezetés"-nek.
A lényege, hogy a tempómat rugalmasan hozzáigazítom a forgalmi helyzethez, e szerint lassítok / gyorsítok sokszor.
Pl. autópályán ha előzök a belső sávban, gyorsítok ha érkezik valaki mögém és nincs lehetőség kihúzódni - amikor visszatérek kívülre pedig elveszem a gázt, hogy hamarabb haladhassank el mellettem.
Nincs ebben semmi különös igazából, együttműködök és segítem a többi közlekedőt.
Az eredmény kevesebb stressz, nincsen konfliktus.
Az utóbbi fél évben egy kezemen meg tudom számolni, hány konfliktusom volt.
Nyilván vannak olyan vezetők, akik annyira keresik a konfliktust, hogy nem lehet kitérni az útjukból, de azért ők (szerencsére) nagyon kevesen vannak, sőt egyre kevesebben. :)

És még mindig

Még mindig ez a belegyorsítós sztori.
Ma új utakon jártam a Fiestával és gyakorlatilag rendszeressé vált ez a belegyorsítanak; utánam-jönnek,  stb .....
Ennyi érzékeny lelkületű embert!
Merthogy új gondolatom támadt velük szemben, különben nem is született volna meg ez a bejegyzés :)
Megsértődnek.
Megsértődnek, ha megelőzik őket.
Hihetetlen, de ez van.
És egyre több sértődékeny vezetővel találkozom .......  (nehogy már nekem legyen ciki :) )

Neki ciki, nem nekem

Megyünk mendegélek az úton és utolérek egy másik autót.
Haladok egy ideig mögötte, majd egy arra alkalmas pillanatban kiteszem az indexet, kihúzódom, gyorsítok és ....... nem megyek el mellette!
Amikor Suzukival vagyok is megesik, hogy belegyorsítanak, de hogy egy sportkivitelű Fiestát se akarnak elengedni az most új.
Ebben a 150 lóerős kisautóban -ellentétben a Suzukival- simán megtehetném, hogy visszaváltok és lepadlózom. Szinte azonnal 160-180-ra ugirk és a legtöbb autó nem is ellenfél. Meg is szólal a kisördög: "Hagyod? Vesztes vagy?..." és így tovább.
De hagyom.
Nem akarok gyorsabban menni a 90-esben mint óra szerint 105-110 és amikor elég távolra kerül a másik autó visszaindexelek és visszahúzódom mögé.
Nekem kellemetlen ez?
Hát nehogy már!
Ez neki! Neki ciki!
Ez utóbbi gondolat nekem eddig a legjobb az ilyen és hasonló esetek elengedésére.
Áttolom rá, érezze magát kellemetlenül ő, nem én!
Ez a megoldás..
(A konkrét esetben a másik autó tovább gyorsított és elment előlem. Kb. 10km-rel később értem utol, egy teherautó mögött ment. Megelőztem mindkettejüket és nem jött utána már utánam. Elégtételt szolgáltatott az élet, de ezt nem én kerestem, hanem így adódott. A gondolat, hogy "neki ciki" viszont legközelebb is segíteni fog, hasonló esetben.)

Félelmek

Nagyon sok mindent a félelmek vezérelnek. Orvosok, ügyvédek az emberek legnagyobb félelmeit kezelik, ezért emelkednek a többiek fölé.
Utóbbi időben az autóipar is belehúzott a félelmekbe, töréstesztek tucatjai bizonyítják, az új, az biztonságosabb mint a régi.
Mindenki fél.
Ennek felismerése alapjaiban változtatta meg a gondolkozásomat, hozzáállásomat a többi közlekedőhöz.
Vegyünk egy példát: megszűnő sávból a zippzár elvet nem betartva tolakszik át valaki idejekorán a másik sávba.
Régebben ez felháborított volna, tolakodó, agresszív magatartásnak értékeltem.
Pedig szegény csak fél.....
Pánikszerűen menekül be a biztosba, a továbbjutó sávba, mert fél, hogy nem fogják beengedni.
Mintha bárki is ottmaradt volna a megszűnő sávban ......
Ha értelmesen, szerényen és következetesen igyekszünk tartani a zippzárt, figyelünk a többiekre, nem tolakszunk, hanem bekéredzkedünk, magatartásunk nem kirivó és látszik, hogy nem előnyökért akarunk betolakodni, akkor a többi vezető be fog engedni a helyünkre :)
Méghozzá nagyon gyorsan.

Rövidtáv vs hosszútáv

Olyan érdekes, hogy mennyire másként vezetünk rövidtávon és hosszútávon.
Ki ne látott volna már egy hosszabb vezetés alkalmával cikázó / előzgető autót aki aztán egy két kereszteződés után elfordult?
És én is, ha csak pár kilométert megyek, sokszor máshogy vezetek mint amikor 150km-re netán 1200km-re vagy még többre indulok.
Rövid távon nem kell beosztani az energiát, friss vagyok és energikus.
Egy hosszabb útra indulva már nem bosszanthatom fel magam minden apróságon, tolerálni kell a többieket, szükség lesz az energiára 1 (vagy 15) óra múlva is ......
Ahány ember és ahány autóvezető annyiféle gondolat és annyiféle világ.
De egy emberen belül is:
Lakhelyem közelében ugyanazt az utat használom ha 10km-re és ha 1000km-re megyek is. Mégis egészen más lelkiállapotban közlekedek.
Egy 100m-es és egy 50km-es futás startja is mennyire más.
Csak esetemben ugyanott van a start és bár külső szemlélő nem igazán venné észre a különbséget, "belül" nagyon más ......

Sztorik nélkül

Autóvezetésről szinte mindenkinek számtalan sztorija van.
Ki-hogy mit csinált, milyen bosszantó dolgokat tett az úton, mi magunk miket éltünk meg, hogyan büntetett meg a rendőr és még sorolhatnám.
Magam is így voltam ezzel nagyon sokáig, a múltból a mai napig rengeteg sztorit őrzök.
Érdekes módon, ahogy egyre többet vezettem, úgy lett egyre kevesebb "sztori"-m.
Nem is értem, annak idején, napi 4-5km-en hogyan történhetett meg velem annyi esemény amikre máig emlékszem.
Paradox, ahogy a kilométerek gyarapodásával egyre unalmasabban teltek az egyre hosszabb utak.
Mostanában tűnt fel igazán, amikor társaságban (családban és munkahelyen) mesélik a sztorikat, mondom nekik, hogy nekem már nincsenek történeteim, én csak megyek az úton :)
A napokban az jutott eszembe, hogy meglehet, ez nem is olyan könnyű.
Úgy vezetni az úton, hogy szinte minden "sztorit" elkerülni :)

Érzelmek

Amíg nem jön az önvezető autó, aminek nem lesznek érzelmei addig az érzelmeket kezelni kell a forgalomban.
Az automata autó ugyanis ugyanúgy fog reagálni a tizedik problémás partnerre mint az elsőre, nem gyűlik össze benne harag, düh, frusztráció ami óriási előny és érv az önvezető autók mellett.
Addig azonban a bosszankodást kezelni kell valahogy, mert annak nagyon durva következményei lehetnek ha nem tudunk uralkodni magunkon.
Sokat olvasok különböző könyveket különböző szerzőktől akik különféle módokat javasolnak a harag és a frusztráció kezelésére - elengedésére.
A legtöbb módszer vezetés közben nem alkalmazható, van azonban egy, ami nekem egyre jobban beválik.
Figyelemelterelés.
Amikor érzem, hogy kezdek túlzottan koncentrálni, a figyelmemet leköti, beszűkíti egy másik autós aki bosszant (ez annál hamarabb bekövetkezik minél többen bosszantottak előtte) akkor igyekszem valami másra gondolni, egy kellemes emlékre, élményre, az általa kiváltott jó érzésre.
Tulajdonképpen mindegy mi az, csak elvonja a figyelmemet a bosszantó partnerről.
Ha kellemes érzéseket táplálok magamban, az tudja csökkenteni, sőt meglepően gyorsan meg is szünteti a haragot.
Az eredmény pedig kellemesebb közlekedés, nagyobb tolernacia, nyugalom és biztonság :)
...... na és az elmaradhatatlan mosoly, bosszankodás helyett :)

Az új a gyors, a régi a lassú

Mivel lerobbant a Swiftem (van ilyen? Mert ha nem velem történik nem is hinném el) mostanában egy hobbiautómmal járok, ami egy 2008-as Fiesta ST 150LE-vel.
Ezt mostanában már ritkán használom, főleg a magasabb üzemanyagfogyasztás miatt.
Ami rögtön feltűnt parkolókban, hogy ez már egy korosodó autó: közeledik a 10. évéhez és mivel a széria legvégéről van öregebbnek néz ki: Az alapforma már 15-16 éves.
Mint ilyen öregedő kocsit, a forgalomban is másként kezelik, mint korábban.
Meglepetésemre, akárcsak a Swiftet ezt is sok autó "üldözőbe" veszi és volt, aki vissza is előzte (mivel nem versenyzem a forgalomban így ezt viszonylag könnyen megtehetik).
Korábban, régebben, amikor még új illetve újabb volt, ezt egyáltalán nem tapasztaltam.
Szóval levontam a konklúziót: Az újabb autónak kell a gyorsabbnak lennie. Akkor is ha az 80LE-s a 10 éves meg 150.
Így áll helyre a világ békéje, egyensúlya és önérzete :)

JOBBRA TARTS!!!!

Mindjárt az elején le szeretnék szögezni két dolgot:
- Igen, egyetértek a jobbra tartási kötelezettséggel
- Igen, magam is jobbra tartok, jobban,mint a többiek
És akkor belevágok.
Így, csupa nagybetűvel a cím, mert harsogja az autós média, hogy menjen le mindenki jobbra.
Mert ez a szabály, mert nyugaton lemennek ...... hoppá.
Nem, nem mennek le ott sem (pedig a német és az angol visszaenged mindig, amit itthon nem lehet mindig elmondani).
Magyarországon már igenis jobban lehúzódnak mint Németországban (pláne Ausztriában), ami főként a hisztériakeltésnek köszönhető :)
Szintén a médiában olvastam, hogy kutatták ennek az okát, hogy miért nem tartanak jobbra és az jött ki, hogy a szorongás áll mögötte, a félelem, hogy mi lesz,ha előzni kell.
Szerintem még van egy adag kényelem is, de ezt már csak én teszem hozzá.
Ami szerintem érdekes, hogy akit ez nagyban zavar, aki azt akarja, hogy 3 sávos sztrádán a középsőből húzódjanak ki a szélsőbe, annak valószínűleg ugyanazzal a szorongással és kényelemmel van baja, hogy neki a legbelsőbe kell húzódnia miattuk.
Szóval ugyanazzal áll szemben - csak egy sávval beljebb- mint aki folyamatosan középen halad nála lassabban.
Erre még nem világítottak annyira rá a cikkek :)

Nők vs férfiak

Manapság már a mozgásból, stílusból, akár sötétben is meg tudom mondani, ha nő vezeti az előttem haladó autót.
Neeeem, nem lebecsmérlően mondom, csak máshogy vezetnek.
Nagyobb követési távolságot tartanak és ha közelítek hozzájuk nem gyorsítanak bele.
És meg is érkeztünk.
Hej, de szeretjük emlegetni, még újságcikkekben is, hogy nők hátrányban vannak autóvezetésben mert evolúciósan kilalakult gyengébb tájékozódási képességük és ezzel együtt rosszabb a térlátásuk miatt nehezebben tudnak pl. manőverezni (szerencsénk, hogy jellemzően nem olvasnak autósújságot :D ).
Azt már ugye kevésbé szeretjük felemlegetni, hogy nekünk, férfiaknak is van genetikai, evulóciós hátrányunk velük szemben.
Szerintem ez még nagyobb, de mindenképpen veszélyesebb.
A rivalizálásnak, a versengésnek ugyanis semmilyen helye nincsen a közlekedésben.
És ezt mi, férfiak csináljuk!
Evolúcióson itt mi vagyunk hátrányban!
A nők sokkal együttműködőbbek.
Van mit tanulnunk tőlük :)

Amikor az autó bűne

Még a blog indulásakor jutott ez eszembe, de jött a tavasz, jött a nyár, idejétmúlt lett az egész megfigyelés.
Viszont most, rövidesen aktuális lesz, újra.
Előttünk a ködzárfény-szezon, amikor két részre szakad az autóstársadalom:
Akik szerint "azért van, hogy használjuk" és kapcsolják be bőszen a legkisebb párában és esőben is, meg azokra akik ettől szenvednek és piros foltok ugrálnak a szemük előtt, amikor beérnek a munkahelyre vagy haza ......
Ezzel a bejegyzéssel nem is megoldani akarom a dolgot (egyébként, ha előzni nem tudok: napszemüveg), hanem szokásomhoz híven egy eltérő / szokatlan nézőpontot felhozni:
Mi van akkor, amikor az autó hibája a vakítás?
Vagyis, hát alapból a vezető kapcsolja fel, de amikor az autó ködzárfénye sokkal jobban vakít mint más autóké?
Újabb Audiknál tűnt ez fel, hogy bántóan vakító a hátsó ködzárfényük (amúgy a féklámpa is).
Szegény vezetőjük, semmivel nagyobb bűnt nem vét, mint akármilyen másik autó vezetője aki felkapcsolja, de mégis, az autó rásegít, rosszabbít a hibán ......
Nem beszélve a féklámpájáról, hogy abban aztán tényleg teljesen vétlen a vezető, hogy fékeznie kell .....

Haladáspárti vagyok

Haladáspárti, tehát mindig az vezérel hogy menjünk. Menjen a forgalom, tehát nem csak önző módon én, hanem a többieket is segítem ebben.
Néhány példa:
- ha szemből kerékpárost érnek utol, lehúzódom
- szintén lehúzódom a motoros elöl ha engem ér utol
- elengedem a gyorsabbat, segítem az előzését, a visszasorolását
- körforgalomban előre indexelek ha látom sor van, hogy minél előbb jöhessenek be
- ha balra a lekanyaradna valaki előttem és megáll, kikerülöm jobbról az útpadkán is, ha van elég hely
- úgy előzök, hogy ne zavarjam a szembejövőt és a megelőzöttet is minél kevésbé
Szóval így ....
Mert ki az aki zavarja, bosszantja a többieket?
A két véglet:
A lassú, a figyelmetlen, aki sort csinál
És a gyors, mindenkit levillogó, tolakodó önző.
Ők nem is érzik jól magukat vezetés közben!
Persze a közlekedés folyton változik, dönteni kell, nem lehet mindenkinek egyaránt jó, de pont ez a feladat benne, hogy mégis hogyan lehet minél jobb mindenkinek?
Hogyan működhetünk együtt, segíthetjük egymást, hogy minél gyorsabban és biztonságosabban érjük el a célunkat.
Legyünk minél többen haladáspártiak!

De kevesen is értik ezt

Megfogalmazódott már bennem ez a cím pár hete, amikor hosszú sor elején álltam egy körforgalomban és bent a körforgóban nagyon lelassított egy érkező autó.
Akkor és ott jutott eszembe ez a mondat.
Igen, sajnos nagyon-nagyon kevesen vannak azok, akik figyelmesen, másokat látva, értve és figyelembe véve tudnak közlekedni.
Önmagában azonban ez a meglátás nem lett volna elég a poszthoz, ennek ma jött el az ideje.
Egy vasúti átjáróban álltunk sorban, sokáig.
Mögöttem a furgon rámközelített, a lámpája persze égett.
Így az összes visszapillantóban vakított.
A belsőt éjszakaira állítottam, a jobb oldali nem volt vészes, balt meg eltakartam egy ideig kézzel majd az ablaktörlő kendővel.
Egy idő után az előttem álló meg rálépett a fékre és úgy is maradt, elölről adva a szép piros vakító fényt.
"De kevesen is értik ezt" .....

Gondolatolvasás

Rengeteget foglalkozom vele. Olvastam egy könyvet, amiben kifejtik, valójában nem tudhatjuk mit gondol a másik ember. Ahogy ők sem tudják, mi mit gonolunk.
Eszerint a könyv szerint nem is szabad gondolatolvasással foglalkozni, el kell hessegetni, ha ilyenen kapjuk magunkat.
Mivel én nem tudok leszokni róla, mostanában új megközelítésekkel próbálkozom,amik megnyugtatóbbak.
Vegyünk egy régóta idegesítő dolgot: kivág elém egy autó, ami utána már lassan megy.
Bosszankodtam, hogy "addig volt volt csak sürgős, amíg elém nem jöttél, utána már ráérsz".
Ezzel aztán jól fel is húztam magam régebben.
(Hagyjuk ezt, hogy meg kell előzni, erre nincs mindig biztonságos lehetőség.)

Tegnap ugyanez történt és másképpen igyekeztem megközelíteni:
Mi van, ha a szó sincs arról, hogy addig sürgős utána már nem?
Az autós előttünk, lehet szimplán lassú.
Mindig lassú.
És mivel ebből indul ki ő, így mást is lassúnak hisz, ezért vágott is ki elém, mert azt hitte, én is lassan jövök.
Azonkívül, hogy ez sokkal valószínűbb, sokkal megnyugtatóbb is.
Nem változik semmi, csak én leszek nyugodtabb, így nekem jobb :)

"Kockáztat"

Egy szó a múltból, még szegény édesapámtól, aki már 25 éve, hogy nincs velünk.
Bár ő maga, nem vezetett és egyáltalán, semmilyen formában nem lehetett autósnak mondani, ezt a szót rendszeresen használta a rossz autóvezetőkre.
Ez volt a leglesújtóbb jelzője rájuk.
"Kockáztat".
Ma jutott eszembe ez a szó, amikor - péntek óh, de imádlak- több autóstársam is be akarta mutatni, hogyan kell előzni.
Ez amúgy máskor is előfordul, de pénteken rendszeres és már előre készülök rá.
Mert mi van, ha a nagy forgalomban, ahol kamionokat egymás után kell előzni egy Suzuki a biztonságos maximumon előzget, hogyan is lehet megelőzni?
(Nem akarok bele menni, ez mennyire szubjektív, hogy "biztonságos maximum", mert hol és mivel és milyen körülmények között, nagyon messzire vezetne és csak eltérítene. Maradjunk annyiban, hogy az útvonalon naponta járok közel másfél éve, kicsit ismerem, hol-mi fér bele).
Tehát hogyan lehet megelőzni?
Engem mondjuk simán, mert el is engedem, segítem az előzését és a visszasorolását is, de előttem a kamion már tudom, hogy nem fért volna bele.
Belefért, szerencse volt, nem jöttek szembe a kanyarban.
"Kockáztat"
Csak egy szó.
Ma értelmet nyert.

Az autó mint kellék

Figyelem a fiatalokat - divatos, mindig is divatos szlogen volt és lesz is, hogy "ezek a mai fiatalok", de én azt figyelem, hogy az autózás, az autó hogyan változik, miben változik, miben más mint az idősebb generációknál.
Arra jöttem rá, hogy az idősebbek az autót elsősorban a funkciója miatt tartják. Használni, utazni, kényelmesen, biztonságosan, ez az elsődleges cél, így az ő autóik elsősorban a nagy belterű autók, a magas építésű SUV-ok, egyterűek.
Fiataloknál a funkció mintha háttérbe szorulna.
Ki akarnak fejezni inkább vele valamit, a helyüket a világban, így kerül a kigyúrt-szolizott test mellé a BMW, az Audi a Mercedes.
Ez nem jó vagy rossz, pusztán más, mint eddig volt.
Persze időseknél is megy -ment mindig is- a presztízs, de az jellemzően másodlagos volt a funkció után. Vagyis amikor már minden megvan, akkor jöhet a presztízs, a fiataloknál pedig ez megfordult.
Megelőzi a funkciót.
Átalakul az autózás.

Identitászavaros kamionok

Elneveztem őket ennek.
Van amikor hetekig nem találkozok eggyel sem, de van amikor egy úton is látok 2-t is.
Mitől is identitászavaros?
Úgy közlekedik, mintha nem kamion hanem személyautó volna.
Tempósan megy - ilyenkor nem is rossz követni - és előzgeti a többi kamiont.
Néha olyan helyeken is, ahol személyautóval is necces lenne.
Na ilyenkor aztán figyelek, amikor ilyet látok, nem veszélytelen egyáltalán. Mivel nagy, nincs hová menni előle.
De szerencsémre azonos irányban haladva gyakrabban találkozom velük, mint szemből.
Egy szó mint száz: identitászavaros kamion az a kamion, ami személyautónak hiszi magát :)

Küzdenek

Valahogy, olyan toleráns kezdek lenni a többi közlekedővel.
Nem könnyű nekik, sokszor küzdelem a vezetés.
Miről is jutott ez eszembe?
M7-esen csak egy lehajtónyit megyek, de tegnap reggel egy A-s Merci amikor feljöttem egy teherautó mögött, nem húzódott be a legbelső, teljesen üres sávba (mögötte látóhatáron belül sem volt autó), majd kivárva míg elhaladt mellettem én megelőztem a teherautót és kisoroltam, vissza kívülre, ő pedig maradt továbbra is a középső sávban.
Pár km-en át így haladtunk.
Tehát ő középen ment, se ki, se be nem volt hajlandó sorolni.
Volt idő, amikor felháborított ez a magatartás, lenézőnek, pökhendinek tartottam -meg amit még hozzá gondoltam, hogy hogyan viselkedhet a munkahelyén ha mondjuk egy kisebb főnök- de ma már belátom, hogy egyrészt mindezt én kreáltam, lehet, sőt valószínű, a fele sem igaz, másrészt ha minden igaz akkor is ő (is) csak egy esendő ember aki küzd a komplexusaival, a félelmeivel, ráadásul a munkahelyén kívül még a közlekedésben is nehezebb a helyzete, mert szemmel láthatóan nem látta át a helyzeteket.
Ezt a küzdelmet, megvívást pedig kezdem látatlanul is becsülni.
Be kellett látnom, másoknak sem könnyebb, még ha sokkal értékesebb autóban is ülnek valószínűleg sokkal nehezebb életük van, így a küzdelmeik is nehezebbek mint az enyém.

Nyári péntek délután, vagyis artisták és mazsolák

Ilyenkor pénteken mindenfelé, minden úton többen vagyunk mint máskor.
Ebből következeik, hogy ilyenkor sok autó és bennük sok sofőr úton van, akik máskor nincsenek velünk (pl. keddenként délután. Valamiért nekem úgy tűnik, az a legkisebb forgalmú nap).
Valószínűleg közülük kerülhetnek ki az artisták, a volánzsonglőrök, mert ilyenkor nyári péntekeken én több"akciót" látok mint egész héten addig - télen meg még két hónap alatt se, sokszor.
Én ilyenkor, amikor munkából indulok hazafelé, már előre számítok az akciókra.
"Kedvenc" artistám az "előzés-oktató".
Ő majd megmutatja, hogyan kell előzni.
Visszatérni a szembejövő orra előtt.
Ma is, 3 ilyen előzést láttam miközben egész héten egyet sem.
Az az "igazi" amikor a szembejövő egy másik hétvégi autós, a "mazsola", aki még akkor is fékez-dudál-hadonászik a kocsiban amikor már mehetne, visszatértek előle.
Tanácsom mindenkinek az, hogy nyugalom, pénteken nyakunkon a hétvége, kikapcsolódás, a kirándulás a pihenés. (Miért is idegeskednénk?)
Próbáljunk kikerülni az "artisták" útjából, ha ez pedig sikerül, nézzük együtt az előadást, amit csinálnak nekünk.